A nyomtatott ragasztószalagot főként termékek csomagolására használják, például dobozok lezárására, kötegelésre és címkézésre. A nyomtatott csomagolószalag jó tapadást, bizonyos szilárdságot és szívósságot igényel, hogy biztosítsa a csomagolás szilárdságát és légmentességét. Tehát mik a nyomtatott ragasztószalag vizsgálati módszerei?
① Nyomtatási minőség ellenőrzése: A szabványos színkártyákkal, nagyítókkal és egyéb eszközökkel kombinált vizuális ellenőrzés a nyomtatott minták és szövegek tisztaságának, színének és regisztrációs pontosságának értékelésére szolgál. A színeltérés kimutatására koloriméter használható a pontos méréshez; a standard színmintától való színeltérésnek meg kell felelnie a megadott tartománynak.
② A szalag felületének és éleinek minőségének ellenőrzése: Természetes fényben vagy normál fényviszonyok között szemrevételezéssel figyelje meg a szalag felületén a hibákat, például buborékokat, részecskéket, ráncokat, karcolásokat és leválást, valamint azt, hogy a szélek tiszták, hullámosak vagy egyenetlen szélességben. Kisebb hibák esetén nagyító berendezés, például mikroszkóp használható a megfigyeléshez.
① Szélességmérés: A kívánt pontosságú mérőeszközök (például tolómérő, mikrométer stb.) segítségével mérje meg a szélességet a szalag különböző helyein. Vegyük az átlagos értéket szalagszélességként. A mérési eredménynek meg kell felelnie a névleges értéknek és a tűréskövetelményeknek.
② Hosszmérés: Tekerje le a szalagot a magról egyenletes sebességgel. Használjon mérőszámlálót vagy más hosszmérő eszközt a szalag tényleges hosszának mérésére. A mért érték nem lehet kisebb, mint a névleges hossz.
③ Vastagságmérés: Használjon vastagságmérőt a vastagság mérésére a szalag különböző helyein, beleértve az aljzat vastagságát és a teljes vastagságot (aljzat + ragasztó vastagsága). A vastagságmérő mérési pontosságának meg kell felelnie a vizsgálati követelményeknek, a mérési eredményeknek pedig meg kell felelniük a termékszabványban meghatározott vastagsági tartománynak és egyenletességi követelményeknek.
① Szakítószilárdság és szakadási nyúlás: A vonatkozó szabványok szerint vágjon le egy bizonyos méretű mintát a szalagból, és végezzen szakítópróbát egy univerzális vizsgálógépen a megadott szakítósebességgel. Jegyezze fel a maximális szakítóerő értékét (azaz a szakítószilárdságot) és a szakadási nyúlást (számítsa ki a szakadási nyúlást). A vizsgálati folyamatnak szigorúan ellenőriznie kell a környezeti feltételeket, például a hőmérsékletet és a páratartalmat, hogy biztosítsa a vizsgálati eredmények pontosságát.
② Kezdeti tapadásteszt: Az általánosan használt gördülő golyós módszer a kezdeti tapadási teszteléshez egy meghatározott méretű acélgolyót egy ferde ragasztószalagra helyez, és a labda gördülési távolságának vagy megállási helyzetének megfigyelését a szalag kezdeti tapadási képességének felmérése érdekében. A vizsgálóberendezésnek meg kell felelnie a szabványos követelményeknek, és minden vizsgálat előtt kalibrálni kell.
③ Tartási tapadásteszt: Tartószilárdság-vizsgálóval a ragasztószalag-mintát egy meghatározott tesztlaphoz ragasztják, és bizonyos nyomást alkalmaznak. A tesztlapot ezután függőlegesen felfüggesztik, és meghatározott hőmérsékleti és időbeli feltételek mellett a szalagon megfigyelik az olyan jelenségeket, mint például a leválás vagy elmozdulás, hogy megállapítsák, a szalag rögzítése megfelel-e a követelményeknek. A tapadásmérő pontossága és stabilitása jelentős hatással van a vizsgálati eredményekre, és rendszeres karbantartást és kalibrálást igényel.
④ Lehúzási szilárdsági teszt: A ragasztószalag mintát a ragasztandó tárgy felületére ragasztják. A megadott lehúzási sebességnél és szögnél szakítószilárdságvizsgáló géppel leválják a szalagot a felületről. A hámozás során fellépő erőváltozást rögzítjük, és kiszámítjuk az átlagos hámozási szilárdságot. A lehúzási szilárdság vizsgálatának kulcsa a minta tapadásának minősége, a leválasztási sebesség és szög pontossága, valamint a vizsgálóberendezés pontossága.
① Veszélyes anyagok határértékének kimutatása ragasztókban: Kémiai elemzési módszereket, például gázkromatográfiás-tömegspektrometriát (GC-MS) és nagy teljesítményű folyadékkromatográfiát (HPLC) használnak a káros anyagok, például formaldehid, benzol és xilolén-a, dheiol in-a, minőségi és mennyiségi elemzésére. A vizsgálati eredményeknek meg kell felelniük a nemzeti szabványokban meghatározott határértékeknek. A vizsgálati folyamatot szigorúan a vonatkozó szabványos működési eljárások szerint kell végrehajtani a vizsgálati adatok pontosságának és megbízhatóságának biztosítása érdekében.
② Kémiai korrózióállósági teszt: A szalagmintát meghatározott koncentrációjú és hőmérsékletű kémiai reagensbe merítik. A szalag megjelenési változásait egy bizonyos időszakon keresztül időszakonként megfigyeljük (pl. duzzanat, elszíneződés, rétegvesztés stb.), és a szalag fizikai tulajdonságainak változásait (pl. szakítószilárdság, leválási szilárdság stb.) teszteljük a szalag kémiai korrózióállóságának felmérésére. A vizsgálat során használt kémiai reagensek típusát, koncentrációját, merítési idejét és hőmérsékletét a szalag tervezett használati környezetének és a vonatkozó szabványoknak megfelelően kell meghatározni.
① Lebonthatósági teszt: A biológiailag lebomló nyomtatott szalagok esetében megfelelő vizsgálati módszereket alkalmaznak azok lebomlási módszerei alapján (pl. biológiai lebomlás, fotodegradáció, hidrolízis stb.). Például a biológiai lebonthatósági teszt eltemetheti a szalagmintát egy adott talajba vagy komposztáló környezetbe, és nyomon követheti a szalag tömegveszteségét, mechanikai tulajdonságainak változásait és bomlástermékeit egy bizonyos időszak alatt, hogy felmérje, a biológiai lebonthatósága megfelel-e a szabványos követelményeknek. A tesztelési folyamatnak szimulálnia kell a tényleges környezeti feltételeket, és szigorúan ellenőriznie kell a vizsgálati paramétereket.
② Újrahasznosíthatóság értékelése: A nyomtatott szalag anyagösszetételének elemzésével és a meglévő újrahasznosítási technológiákkal való kombinálásával felmérik az újrahasznosítás megvalósíthatóságát és módszereit. Például a műanyag fóliahordozóval ellátott nyomtatott szalagok esetében a műanyag-újrahasznosító rendszerekben való kompatibilitásuk és feldolgozhatóságuk anyagtípusuk (pl. BOPP, PET stb.) alapján elemezhető.
③ Nehézfém-tartalom kimutatása: A nyomtatott szalag nehézfém-tartalmát (ólom, higany, kadmium, króm stb.) olyan eszközökkel lehet kimutatni, mint az atomabszorpciós spektrometria (AAS) és az induktív csatolású plazma tömegspektrometria (ICP-MS). A vizsgálati eredményeknek alacsonyabbaknak kell lenniük a nemzeti szabványokban meghatározott határértékeknél. A vizsgálati folyamatnak követnie kell a vonatkozó szabványok minta-előkészítési és elemzési módszereit, hogy biztosítsa a vizsgálati eredmények pontosságát és megbízhatóságát.
